Budapest, 2016. február 18. – Az MNB ma publikált határozatában négymillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Groupama Biztosítót a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezés megsértése miatt. A biztosító a díjnemfizetés miatt törölt kgfb-szerződéseknél nem a megszűnés tényleges dátumát, hanem későbbi időpontot közölt az érintett ügyfeleknek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Groupama Biztosító Zrt.-vel szemben lefolytatott fogyasztóvédelmi célvizsgálatban megállapította, hogy a biztosító – 2013 októberétől kezdődően – egy negyedévet meghaladó időszakon át négyezernél is több fogyasztó számára téves információt közölt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések megszűnéséről szóló törlésértesítő levelekben. A Groupama Biztosító a díjnemfizetés miatt törölt szerződéseknél az érintett ügyfeleknek adott tájékoztatás során nem az adott kgfb-szerződés megszűnésének tényleges dátumát, hanem több nappal későbbi időpontot közölt.

A biztosító törlésértesítő levelekben nyújtott tájékoztatása befolyásolhatta a fogyasztók új biztosítási szerződés megkötésére irányuló ügyleti döntését, ők ugyanis nem rendelkezhettek valós információval a szerződés tényleges megszűnésének időpontjáról. Az MNB mindezek nyomán – a jogszabálysértéssel érintett fogyasztók számára is tekintettel – 4 millió forint összegű fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a biztosítóval szemben.

Az MNB a bírság kiszabása során értékelte, hogy a biztosító a jogsértést a korábbi években valósította meg, ugyanakkor a jogsértés jellege, valamint a jövőbeni ismétlődés megelőzésének a szükségessége mégis indokolttá tette a szankció alkalmazását a hiányosság feltárását követően.

A cselekmény súlyát enyhítette, hogy a Groupama Biztosító minden olyan ügyfele számára, akik a kgfb-szerződés megszűntetéséről szóló levél kézhezvételét követő 14 napon belül újrakötötték e szerződésüket a biztosítónál, jóváírja a szerződés megszűnése az újrakötés közötti időszakra vonatkozó fedezetlenségi díj összegét. Az érintett fogyasztóknak tehát nincs teendőjük. Tekintettel arra, hogy a kgfb-ről rendelkező törvény szerint a díjnemfizetéssel megszűnt szerződéseket az ügyfelek az adott biztosítási időszak végéig csak a korábbi biztosítójuknál köthetik meg ismét, azon további ügyfelek, akik 14 napon át nem szerződtek vissza a Groupama Biztosítóhoz, a kockázatviselés nélküli időszak tekintetében – a törvény erejénél fogva – kényszerültek a fedezetlenségi díj fizetésére.

A kgfb-szerződés megszűnése minden, a közúti közlekedésben részt vevő ügyfelet érintő jelentős hátránnyal járhat, így a fogyasztó köteles folyamatosan fenntartani a biztosítási jogviszonyt. Emiatt a szerződés megszűnésének időpontjára vonatkozó pontos tájékoztatás mind a fogyasztó, mind a közlekedésben részt vevő más személyek elemi érdeke.

Forrás: MNB Sajtóközlemény