Az MKB Biztosító 2017. január 1-től meghirdetett biztosítási díjai extrém magasak! 

Korábban már lehetett arról hallani, hogy az MKB Biztosító várhatóan kivonul a kötelező biztosítások piacáról. A jövő évre meghirdetett díjakat áttekintve azonban egészen elképesztő összegeket láthatunk. Egy átlagos Suzuki vagy Opel gépjármű esetén is milliós nagyságrendű éves díjak szerepelnek a Biztosító honlapjáról letölthető táblázatban.

A cég korábban közleményben jelezte, hogy ki fog vonulni a piacról, és várhatóan minden ügyfelével felmondja a meglévő szerződését, az extrém magasan meghirdetett díjak azonban akár kellemetlenséget is okozhatnak az érintetteknek.

Komoly probléma lehet például abban az esetben, ha valakinek díjnemfizetés miatt szűnik meg a biztosítása, majd később szeretné azt újrakötni. Ebben az esetben a törvény értelmében ugyanannál a biztosítónál kell a szerződést megkötni, az aktuálisan érvényes tarifával, amely jelen esetben a szokásos díjak sokszorosa lesz 2017. január 1-től. A tetemes mértékű fedezetlenségi díjak mellett tehát extrém magas biztosítási díjra is számítani lehet ebben az esetben.

Szintén problémát jelenthet, ha valaki nem kap levelet a felmondásról, és a váltás lehetőségével sem él, mert így a fordulónapot követően (ez naptári évfordulós szerződéseknél 2016. december 31.) az új díjak lesznek érvényesek a szerződésére. A témával a totalcar.hu is foglalkozott cikkében, érdemes azt is átolvasni!

Összefoglalva azt tanácsoljuk a még naptári évforduló biztosítással rendelkező MKB ügyfeleknek, hogy lehetőleg szabályszerűen mondják fel a biztosításukat (lehetőleg legkésőbb november végéig érkezzen meg az írásbeli felmondás a Biztosítóhoz), és kössenek újat egy másik biztosítónál. Azoknak, akiknek nem naptári évfordulós a szerződése, célszerű egyeztetni a Biztosítóval, hiszen a felmondás szabályai rájuk is vonatkoznak: az évforduló napja előtti 30. napig be kell érkezzen a felmondásuk a Biztosítóhoz, különben az új időszakra automatikusan az új díjak lépnek életbe.

Amennyiben kérdése, vagy panasza van a kötelező biztosításával kapcsolatban, keresse bármelyik irodánkat, vagy írjon nekünk üzenetet!

További hasznos információkat talál a KGFB-ről ide kattintva.